
Bemutatkozás
Nagy Cynthia vagyok, sikermechanizmus tréner, sport mentáltréner és master coach.
Közel tíz éve dolgozom aktívan coachként és trénerként, politológus diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen szereztem, itt három évig tanultam pszichológiát, ez adta meg azt a fő irányt, hogy a tudatos programozás módszertanával szeretnék foglalkozni.
Diplomám után nemzetközi akkreditációjú Master Life és Business coach, Face to face és önismereti tréner, majd sport mentáltréner végzettséget is szereztem.
Tíz évig versenysportoltam, az egész életemet a siker és a célok elérése motiválja, s ezt a tudást szeretném minél több embernek átadni.
MANIFEST SUMMIT Regisztráció
AHOL MÁR hallhattál rólam
Amiért érdemes hozzánk fordulni
A világ legtöbb országában, már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai edzések mellet a mentális edzettségre is, ami nem véletlen, mert a test és a szellem egymás nélkül nem képes a maximális eredmény elérésére. Én abban tudlak segíteni, hogy a kitűzött célt a megfelelő eszközökkel és új szokások kialakításával, gyorsabban és hatékonyabban érd el. A sikerhez vezető út elsajátítható, tanulható és fejleszthető. Ennek eredményét nem csak a sportban, de a magánéletedben is kamatoztathatod.
Ha megrekedve érzed magad, valamiért nem tudod kihozni magadból a maximumot, esetleg jók az eredményeid, de fejlődni akarsz, ha vége lett a sport pályafutásodnak és újra kell építened az életedet, akkor jó helyen jársz.
A mentál tréning
A mentál tréning egy tudatos fejlődési folyamat, személyre szabott közös munka, melynek eredményeként képes leszel maximalizálni a benned rejlő erőt és kompetenciákat a céljaid és a siker elérése érdekében. A mentál tréning bizonyítottan fontos és hatékony. Ha úgy tekintünk magunkra, mint egy gyümölcsöző fára, azonnal tudhatjuk, ahhoz, hogy megváltoztassuk a termést először a gyökereknél kell kezdeni a változtatást. Ez a mentáltréning lényege.
Versenysportolóként az eredmény sokszor attól függ, hogy képes leszel -e szellemi erődet felhasználni a teljes sportolási potenciál eléréséhez. Pontosan ezekben a helyzetekben akadályoztathat a versenydrukk, a stressz, a teljesítménynyomás, a hátráltató hozott tényezők és az önbizalomhiány….
Itt jön szóba a mentális edzés. A mentális erő javíthatja sportteljesítményedet, a koncentrációdat és a fókuszálásodat, ami elengedhetetlen a kitűzött cél eléréséhez.
Az a jó hírem van mentál is edzhető, fejleszthető. A fizikai edzés kiegészítéseként a mentális edzés megteremti az alapot a hatékonyabb edzéshez és eredményekhez a versenyeken.
- Tervek, Célok pontos kitűzése és megvalósítása
- Tudatosság, a tudatos gondolkodás ereje
- Fókusz és koncentráció
- Kudarcélmények feldolgozásának módszerei
- Kommunikációs készségek a pályán és otthon
- Hatékony időbeosztás kialakítása, fenntartása
- Pozitív szokások kialakítása, negatívak elengedése
- Öbizalom építés, belső gátak felismerése és oldása
- Konfliktus kezelés
A coaching egy változatos módszereken alapuló folyamat, legfőbb célja a belső gátak és akadályok felismerése, nehézségek lebontása, belső források, adottságok, képességek felszínre hozása. A versenyek, edzések azt jelentik, hogy összpontosítok a célomra – az összpontosítás alapja pedig a fegyelmezettség. Míg a mentálréging a mentális késségek és képességekkel foglalkozik, addig a coaching egy belső „utazás”.
A coachingál nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a coach nem ad senkinek sem megoldást a kezébe, hiszen a megoldás mindenkiben benne van és a folyamat célja, ennek a felszínrehozatala. A coach feladata ennek a belső megoldásoknak és lehetőségeknek a feltárásának a segítése. Segítek a célok meghatározásában, ahogy segítem ezt az utazást: irányított kérdésekkel, melyek elvezetnek a belső felismerésekig és válaszokhoz. Ez a folyamat teljesen egyénre szabott.
Fel tudod venni velünk a kapcsolatot email-ben a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével, vagy felhívhatsz telefonon és megbeszéljük mikor és hogyan szeretnéd az első találkozót.
Az első alkalommal megismerjük egymást és átbeszéljük miért fordultál hozzám, melyek a fő kihívásaid. Megtervezzük az irányokat, a közös munkánkat.
A CÉL A SIKER! PROGRAMOZD ÁT A LEHETETLENT LEHETŐSÉGGÉ!
Az ülések javarészt online vannak, de lehetnek személyesek is.
Ez teljesen a te döntésed, hogyan kényelmes. A munka hatékonyságát nem befolyásolja.
Ez teljesen a te döntésed, hogyan kényelmes. A munka hatékonyságát nem befolyásolja.
ITT IS OLVASHATTÁL RÓLAM
cikkek, írások